* common.systemMessage *

* common.systemQuestion *

Rendben

Mégsem

Ahogy el sem tudod képzelni az esküvőd - avagy a "kedves" vezető mindenhol ott van...

Észak-Korea szinte minden tekintetben az elképzelhetetlen szélsőségek országa, nincs ez másképp az esküvők szempontjából sem. Bőven a Deltát és a frissen induló Ewing család kalandjait bemutató kultikus sorozatot bámultam a kellemes, polgári lakásunkban a rendszerváltáskor, s már gyerekként is sokszor hallottam: “kislányom, ez nem Amerika”.. Pff, miközben ezt a bejegyzést írtam, ezerszer mondtam hálát, hogy ide, Európa közepébe születtem.
Nagyon kevés adekvát infót lehet szerezni a világ legelzártabb és bátran kijelenthetjük, legnyomasztóbb országáról, mégis találtam pár fotót és némi leírást, de ezektől sem lettem sokkal derűsebb.

Észak-Korea esküvő
Egy koreai nő, míg férjhez nem megy, a szüleinél él, majd a házasságkötés után a férje családjához kerül. Hogy mikor utalnak ki számukra önálló lakást, az a párttól függ, de a lényeg, hogy nő önálló egzisztenciát nem teremthet. Az egész országban nem lehet – még férfiaknak sem – egyedül élni. Aki nem találna párt, az a szüleivel marad, de ez igen nagy ritkaság. Tizenkét éven át kötelező mindenkinek tanulnia, utána viszont a katonaság következik, nőknek is.

Észak-Korea esküvő
Ebben az országban egyetlen asszonyt övez kultusz, az örökös vezető, Kim Ir Szen (akinek születésétől számítják az időt is) első felesége és harcostársa, Kim Dzsongszuk a mindenek felett álló asszony, akinek képmása (és szobra) sok helyen látható (bár korántsem annyiszor, mint férjéé, illetve annak fiáé, Kim Dzsongilé). Ő együtt volt száműzetésben férjével, mindig csak őt szolgálta.
Ami azonban a legdurvább, hogy minden esküvő kötelező “kelléke” a látogatás a kedves vezető mauzóleumánál. El tudjátok képzelni, hogy egy önfeledt, kizárólag a szeretteitekkel töltött este folyamán odasétáljatok a mindenkori elnök kevésbé sem szánalmas felmenőinek gigantikus emlékművéhez? Grr..

Észak-Korea esküvő
De ha ez még nem lenne elég, olvastam olyan beszámolókat is, amelyben tipikus “patyomkin-falu” effektus volt a fő motívum, a szegény családoknak bizonyos tiszteletdíjért cserébe a kicsit jobban menő boltosok kiszállítják az árut és a termékeket, majd a vidám fotók elkészülte után azon nyomban vissza is transzportálják azokat anélkül, hogy bárki is beleharaphatott volna.

Ha szeretnél értesülni új bejegyzéseinkről, kövess bennünket a Facebook oldalunkon, az Instagram fiókunkon, vagy a Pinteresten

Ez a cikk a(z) Esküvői érdekességek kategóriában jelent meg.

Cimkék

érdekes esküvői helyszín érdekes esküvői információk
Wedding Factory