* common.systemMessage *

* common.systemQuestion *

Rendben

Mégsem

Lányok koszorúban - avagy egy modern hagyomány eredete

Lényegesen több koszorúslánynak kötöttem csokrot a pályafutásom során, mint menyasszonynak. De ha belegondoltok, ez természetes, hiszen egy belevaló ara keményen összegyűjti a barátnőket a sorsfordító estéhez és lefogadom, ti is legalább annyira keveset tudtok ennek a sztorinak az eredetéről, mint én a kezdet kezdetén…

Koszorúslányok régen

Unbelievable, ahogy a művelt albán mondaná, nem véletlenül választottam egy 1920-as fotót nyitásként. Ugyanis a koszorúslányok -eredeti szerepük szerint- a menyasszony “klónjai” voltak, szinte ugyanabban a ruhában, stílusban, kezükben szinte dettó csokorral jelentek meg, mint ahogy ez a közel száz évvel ezelőtti fotó is mutatja.

Pink koszorúslányok

A Másnaposok című filmre alliteráló Koszorúslányok magyar címmel megáldott mozi hasonló témával foglalkozik, de vajon tudjátok, hogy a tradíciók szerint mi volt a hagyományos funkciójuk ezeknek a csajoknak egy lagzin?

Eredetileg a koszorúslányok védték meg a menyasszonyt a rossz lelkektől, a rosszakaró “szellemektől”, s minél több koszorúslány volt egy esküvőn, annál biztosabb volt, hogy boldog lesz a frissen kötött frigy. Egy másik történetmagyarázat szerint a koszorúslányoknak eredetileg az volt a szerepük, hogy díszes ruhájukkal megtévesszék azokat a legényeket, akik az arát elrabolni szándékozták.

Koszorúslány dédi

Koszorúslányok csak helyi hajadonok lehettek, akik a menyasszony előtt felvonulva lehetőséget kaptak arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek – és így férjet találjanak. Azért viseltek egyforma ruhát, hogy mindegyikük egyenlő eséllyel indulhasson.

Nyilván ez a tradíció is alakul, változik. A fenti fotón épp egy 92 éves dédnagymama szegődött dédunokája koszorúslányának, zseniális lett a kép.. :) Természetesen a generációk találkozása is elmaradhatatlan, az alábbi kis cukik inkább a mai trendeknek felelnek meg, átértékelve a hagyományokat. :)

Koszorúslány apróságok

Kicsik vagy “nagyok”, hagyományok ide-oda, a koszorúslány sztori megkerülhetetlen egy esküvőn. Gyűjtsd össze a legjobb barátnőid, a dédnagyid, vagy az apróságot, legyen ez a te ünneped, ránk számíthatsz! :)

Ha szeretnél értesülni új bejegyzéseinkről, kövess bennünket a Facebook oldalunkon, az Instagram fiókunkon, vagy a Pinteresten

Ez a cikk a(z) Esküvői érdekességek kategóriában jelent meg.

Cimkék

esküvői fotózás érdekes esküvői információk koszorúslányok
Wedding Factory